2015

Rákóczi Tábor (SWB) - 2015

„Ne nyúlj hozzám, mert ragadok!” (A nap mondása)

Don’t touch me, I am so sweaty!

2015. július 08. - Rakoczi Foundation

A Bethlen csapat nem mindennapi étkezést élt át. A csapatunk Miskolcon egy nagyon remek református kollégiumban szállt meg, hatalmas szép ebédlője van, mégis a földön, a szabadban fogyasztotta el a hidegebédet. Még a zöldpaprikát is haraptuk. Az ebéd után kis csoportunk Lillafüredre látogatott, ahol a parkot vidám dalaink töltötték be. Továbbá ma mindenki kihúzta a saját őrangyalát. A nagy meleg ellenére boldogan énekeltünk. Ezek után átmentünk Diósgyőrbe, hogy nyaljunk egy kis fagyit a diósgyőri kézműves alkotóház szembeni Kisgergely fagyizóban. Utunkat immár hazafelé vettük. Amikor megérkeztünk három csoportra oszlottunk, míg az egyik dolgozott az indulón a másik lehűtötte a forró testét a harmadik pedig készült a Ki mit tudra. Majd végül hétkor hozzákezdtünk a vacsorához. A tehetség show pontban nyolckor kezdődött. A levegőben szinte érezhető volt az izgalom mámora. Az előadók több ízben megörvendeztettek bennünket tehetségükkel. Voltak verselők, énekesek, táncosok, színészek. Az est fő produkciója A Bethlen Boys Band előadása volt, akik már többször megleptek minket dalaikkal és megmutatták tánctudásukat. Jómagam is a banda tagja vagyok. És állíthatom, hogy még hallani fogtok rólunk.

Kapitány Szabolcs, Délvidék, Bezdán

The Bethlen group had an extraordinary meal. In Miskolc the dormitory has a large dining room, however, we spent our lunch outdoors picnic style. We even bit the green peppers. After lunch we visited Lillafüred, where despite the heat, we were singing our hearts out in the local park. We continued our way to Diósgyör, where we had delicious ice cream at a local pastry. When we got back to Miskolc, we were divided into three groups: the first group was writing the letters for the sponsors; the second was taking a shower and the third was preparing for the Talent show. The talent show started at 8 o’clock, we all were very excited. Some of us recited poetry, the others were singing, dancing and putting on humorous skits. The Bethlen Boys Band had a surprising performance, when they were singing and dancing. I am also a member of the band and I’m sure you are going to hear about us!

Kapitány Szabolcs, Vojvodina

A mai nap sor került a Malenkij robot megemlékezésre, amely 1944-1953 között tartott. Az előadást D. Molnár Erzsébet tartotta, akitől olyan információkat tudtunk meg, amelyeket nem sok ember ismer. A II. világháború után szovjet lágerekbe vitték a 18-50 év közötti férfiakat. Embertelen körülmények között utaztak és éltek a lágerekben, ezért több mint 20 ezer ember halt meg. Az egész Nagy-Magyarország megszenvedte ezt az időszakot.

Az előadás végén öt csoportra osztottak minket, ahol mindenki megoszthatta másokkal családjának, ismerőseinek tapasztalatait.

D.M. Erzsébet kijelentette, hogy a legfontosabb, hogy utódainkkal és a körülöttünk élőkkel is osszuk meg a hallottakat, hogy megismerjék magyarságunk katasztrófáját.

Oláh Márta, Erdély

Today we heard a lecture on the story of Malenkij robot, which happened between 1944 and 1953. The lecture was delivered by historian Erzsébet D. Molnár, who told us information that is largely unknown to a lot of people. Even before the end of the Second World War, Hungarian and German and Ruszin men aged 18-50 were deported to Soviet lagers. The road to the lager and the life there was so terrible that many thousands of people died there and en route. The Hungarian minority of Transcarpathia suffered greatly during this era. At the end of the lecture we were divided into five groups, where everyone could share their personal family stories, not only of their own relatives but also of acquaintances. Erzsébet D. Molnar said that the most important thing was to share this with our descendants and with the people around us to let them know of this tragic chapter of Hungarian history.

Oláh Márta, Transylvania

A bejegyzés trackback címe:

https://rakoczi2015.blog.hu/api/trackback/id/tr27609530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása