2015

Rákóczi Tábor (SWB) - 2015

Megtagadva

Outcasts

2015. július 12. - Rakoczi Foundation

A tegnapi nap folyamán, július tizenegyedikén, délelőtt sor került a Megtagadva című film megtekintésére. Bár ez egy dokumentumfilm, volt benne annyi fájdalom és szívszorongató történet, hogy az ember nem tudta ezeket együttérzés nélkül végignézni.

Hozzám különösképpen közel áll ez a történet, az emberek, akik átélték ezeket a szörnyűségeket és mesélnek róluk, mivel a születési helyünk azonos, ez pedig Nagyszőlős, egy Isten háta mögötti, kárpátaljai kisváros.

A film megtekintése után a fiatalok megebédeltek és célba vették a következő program helyszínét, a Holokauszt Emlékközpontot.

Itt részt vettek néhány kiselőadáson, megtekintették a kiállítást és mélyebb betekintést nyertek a holokauszt szörnyűségeibe. Mindenkit megérintett az, amit az emlékparkban láttak és hallottak, többen is mondták, hogy sok mindenről megváltozott a véleményük a holokauszttal és az előítéletekkel kapcsolatosan az emlék-központnak köszönhetően.

Bár a nap nagyobb részét komoly témákkal és azok feldolgozásával töltöttük, a fénypont akkor is a fantasztikus, rengeteg gyönyörű élményt nyújtó est volt, amelyen sor került az oklevelek átadására, melyek bizonyítják a táborozók Rákóczi Családi Körbe való befogadását, ami egy életre szól.

Miután lezajlott a hivatalos része az estnek, mindenki utat adott az érzelemkitöréseinek, így hát kézen fogva, dalolva, néhányan könnyekkel a szemeikben ölelkeztek azzal a tudattal, hogy sajnos pár nap múlva már nem tölthetik együtt a napjaikat egy olyan varázslatos társaságban, mint amilyen a Rákóczi Mozgótáboré. Ráeszmélve erre, mint a Zrínyi, úgy a Bethlen csoport inkább kiélvezte együttlétük minden egyes percét s közös tánccal és játékokkal hozzájárultak a felejthetetlen élmények rengetegéhez.

On 11th July, in the morning, the participants watched the documentary film “Outcasts: A Love Story.” The documentary produced by Susan Papp in Canada was full with emotion and grief. This story is very close to me because it took place in the city in which I was born, namely in Nagyszőlős, in Sub-Carpathia. One of the subjects of the film is Yitzhak Livnat, born Sandor Weisz,  also known as Suti, a survivor of the Holocaust. Suti flew in from Tel Aviv to meet and speak to the participants.  The participants were very moved by the documentary.

After lunch, the participants visited the Holocaust Documentary Centre in Budapest. There they listened to a presentation, walked around the exhibition and obtained a deeper insight into the historical events that happened during the Holocaust. The participants were deeply moved by what they saw and heard in the Holocaust Documentary Centre and said that their opinions and pre-conceived beliefs had changed about the Holocaust because of this visit.

The best part of the day was the closing ceremony in the evening, when everyone became part of the Rakoczi Csaladi Kor (Rakoczi Family Circle). The participants received their certificates and several books, the official t-shirts as part of this process.

After the official part ended, the participants began to sing and play together, hugging each other with tears in their eyes, knowing that these are their last few days together. The Zrínyi and the Bethlen group felt exhilarated and joyful and sad all at the very same time, knowing they will surely remember the days they spent in the Students Without Boundaries program for a lifetime.

Hasuly Alexandra

A bejegyzés trackback címe:

https://rakoczi2015.blog.hu/api/trackback/id/tr187621128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása