2015

Rákóczi Tábor (SWB) - 2015

Megérkezés Budapestre

Arriving to budapest

2015. július 10. - Princzkel Ján

A Bethlen csapat ma reggel elhagyta Miskolcot, Esztergomba vettük az irányt. Útközben végre megszületett a csapat- induló, ami kemény 2 órát vett igénybe, sikerült mindenkinek ráhangolódnia a munkára.

            Esztergomba érkezésünkkor egy utcazenész fogadott, aki egyszerre háromféle furulyán játszott. Tibi bá közreműködésével együtt énekeltünk a zenésszel. Egy hét után újra találkoztunk a Zrínyi csapattal. Ezután megnéztük a Szent István bazilikát, szokás szerint elénekeltük a Boldog Asszony Anyánkat, a magyar- és székely himnuszt, amibe bekapcsolódtak idegen turisták is. A királyok palotáját is alaposan megnéztünk. A bazilika előtt csoportkép készítéskor egy pár kedves kínai turista segített.  Ezt többféle csapatjáték követte, ami fokozta a hangulatot a Visegrád fele vezető úton. A szervezők fagylalttal leptek meg a visegrádi vár alatt. A várban már nem volt kötött program, erősen fújt a szél, aminek a nagy hőség után mindenki örült. A vártetőről tökéletesen látszott a Duna-kanyar és a szemben fekvő települések.

Tovább folytattuk utunkat Budapest fele.                                                                                                  

The Bethlen group left Miskolc this morning and headed towards Esztergom. On the way it took us a full 2 hours to finish writing the group anthem, but at least it was done.

Upon our arrival in Esztergom we were greeted by a street musician who played on 3 different recorders at once. With Tibi bá s help we sang to the accompaniment of the musician. After being apart for a week we finally met up with the Zrinyi group. We toured the St. Stephen basilica where we sang our usual songs: Boldog Asszony Anyank and the Székely Himnusz, while other tourists joined us in the singing. We also toured the palace, which was followed by group pictures taken with the help of some Chinese tourists. Prior to leaving we played a series of games, which helped facilitate our good mood on the way to Visegrád, where we had the unexpected opportunity to have ice cream. We were given free time to explore the Visegrád castle on our own, which was very enjoyable in spite of the strong wind. But at least the temperature was much more comfortable than it had been for the last few days.

Gábor Kinga Katalin, Erdély,Csíkszentmárton

Budapest fele az utunk eléggé elhúzódott nagyvárosi forgalom miatt, annyi időt álltuk a forgalomban, mint amennyi idő alatt beértünk Visegrádról Budára, viszont a sofőrünk, Zoli bácsi nagyon jól állta a sarat. Mi erre vastapssal dicsértük őt.

Érkezésünkkor a rendkívüli meglepetés az volt, hogy mindenki választhatott szobatársat magának. A szobák kiosztása után egy közös vacsora volt a Zrínyi csapattal. Bea néni csokival díjazta a csapat tagjait a fegyelemért. A vacsorát követően a Citadellára sétáltunk, ahol több csoportképet készített a két a csapat. Ekkor már sötétedett és elkezdtek kigyúlni a városi fények, ami egy felejthetetlen élményt nyújtott mindenki számára. A kilátónál meséltek nekünk a városról, épületekről és a Gellért hegy történetéről. A szálláshely fele a táborban tanult dalokat énekeltük és nagy az esélye annak, hogy a lakosság egy részét nem hagytuk aludni.

On the way to Budapest we got caught in a traffic jam, but thanks to our bus driver we made it safely to our lodging.

When we got to the dormitory, much to our surprise, we were permitted to choose our own roommates. Once we got settled in our rooms we had dinner together with the Zrinyi group. Bea néni rewarded our group with chocolate for our good behavior. After dinner the group walked up to the Citadella where we took many group pictures. It was quite an experience to see the city lights gradually come on. While we were at the Citadella we heard about the history of the city and the buildings. During our walk back to the dormitory we sang our newly learned songs, most likely keeping the local residents awake with our singing.

Jakab Zsolt Hunor, Erdély, Marosvásárhely

A bejegyzés trackback címe:

https://rakoczi2015.blog.hu/api/trackback/id/tr67615534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása